Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


A keresztény hit és az antik kultúra kapcsolata az egyházatyák szerint

Az eddigiekben a késő antik iskola jellegzetességeit mutattuk be. Most rátérünk a kereszténység és az antikvitás elvi viszonyának bemutatására. A kései antikvitás idején legfeljebb a keresztény iskola kezdeteiről beszélhetünk, noha egyes oktatási formák – a hitjelöltek (katekumenek) képzése – elég hamar kialakultak. A keresztény iskola korai formáinak bemutatása előtt ki kell térnünk arra, miért tartották lehetségesnek a keresztények, hogy műveltségük kialakításához igénybe vegyék az antik kultúra lehetőségeit. Ennek során áttekintjük az ókeresztény egyházi szerzők álláspontját.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave