Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Szent Jeromos műveltsége

Jeromos (347–420) ifjúkorában a grammatika már említett tanítójának és rendszerezőjének, Donatusnak volt a tanítványa. Világi műveltségét Rómában szerezte, ahol különös élvezettel olvasta Vergilius és Cicero műveit. A római diákélet örömeitől nem tartotta távol magát, de Róma mindig is a mártírok városa maradt számára, és szorgalmasan látogatta a katakombákat. Iskolai tanulmányai után a római katekumenek iskolájába járt, majd Liberius pápa személyesen keresztelte meg. Tanulmányai jól mutatják a késő antik iskola és a katekumen-iskola kettősségét.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave