A Vallomások önéletrajzi ihletésű lélekrajz, amely már az érett Ágoston keze nyomát viseli magán, aki püspöksége hosszú ideje alatt rengeteg tapasztalatot szerzett az emberről. Ez a mű felbecsülhetetlen hatást gyakorolt az egész európai irodalomra II. Rákóczi Ferenctől Rousseau-ig. Szépirodalmi jelentőségén túl arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a Vallomásokban Ágoston egyben új emberképet is teremtett: az önmagát megismerő, lelkiismerettel rendelkező és Isten kegyelméből lelki fejlődésre képes személyiséget. A klasszikus ókor számára a pszichologizálás ilyen mélységei ismeretlenek voltak. Az antik történetírás változatlan jellemek példázatszerű ábrázolására törekedett, és nem foglalkoztatták a szubjektum lélekrajzának mélységei. Neveléstörténeti szempontból Ágoston alkotta meg az európai művelődés hagyományában az önreflexióra, lélekelemzésre és lelki növekedésre képes személyiség fogalmát. Ez még akkor is igaz, ha a Vallomások szerzője úgy vélte, hogy az ember legbelső vonásait nem ismerhetjük meg teljes bizonyossággal az ész világánál, illetve az emberi akarat viszonylag keveset tehet, és leginkább az isteni kegyelemben kell bizakodnunk. A Vallomások nélkül a nevelés egyáltalán, de különösen a modern nevelés fogalma értelmezhetetlen volna. E mű hatástörténete Goethe nevelési regényeitől a modern fejlődéslélektanig, illetve az önművelés hagyományától a mélylélektanig terjed.