Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Az ókor vége és a középkor kezdete

A neves belga történész, Henri Pirenne a 20. század első felében azt hangsúlyozta, hogy az ókor végét az arab hódításhoz kell kötni, mert a klasszikus ókor meghatározó vonásai – tengerparti városi civilizáció, aminek egységét a földközi-tengeri kereskedelem biztosítja – azzal bomlottak fel, hogy az iszlám elfoglalta a Mediterráneum keleti partvidékét. Ettől fogva két ellenséges civilizáció nézett farkasszemet egymással, ami a tengeri kereskedelem hanyatlásával járt együtt. Ez elszívta a városok éltető alapjait, és hozzájárult a nyugat-európai társadalmak agrarizálódásához, másrészt meggyorsította a nyugati kereszténység súlypontjának északra tolódását.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave