Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Az antik örökség hagyományozásának feltételei

Az antik kulturális örökség a középkori iskolai művelődés alapját képezte. Ezért ki kell térnünk arra, hogyan alakultak az ókori irodalmi és tudományos művek áthagyományozásának történeti feltételei. Az antik auctorok igen összetett szelekciós folyamat keretében épültek be a középkori iskolai hagyományba, miközben egyes művek háttérbe szorultak vagy elvesztek. A hagyományozás tágabb törvényszerűségeken, szubjektív döntéseken és véletleneken nyugodott. A késő ókortól az érett középkorig jól körülírhatók az ókori örökség áthagyományozásának jelentősebb fordulópontjai, amelyek az iskolai művelődés kereteit is befolyásolták.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave