Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Alkuin jelentősége

Az angolszász Alkuin Beda Venerabilis, Egbert és Aethelbert által képviselt iskolai tradíció örököse volt. 730 körül született Angliában előkelő családból. Az Aethelbert által vezetett yorki iskolában bevezetést nyert a Bibliába és a septem artes liberalesbe. Fiatal korában Aethelbert kíséretében Rómában tartózkodott. Itáliai útja során könyveket szerzett, hogy gyarapítsa tudását, és megismerkedett az ottani tudósokkal. Miután Aethelbert lett York érseke, Alkuin vette át az iskola vezetését. Egyik római útja alkalmával találkozott Nagy Károllyal Paviában, akinek hívására 782-től a frank király udvarában élt. Később visszatért Angliába, majd ismét Károly közelében látjuk. Első tartózkodása idején az aacheni palotaiskolában tanított, majd második frankföldi tartózkodásakor Nagy Károly a hatalmas kiterjedésű tours-i Szent Márton apátságot bízta rá. Körülbelül kétszáz szerzetes irányítása várt rá, és igyekezett a szerzetesi élet fegyelmét javítani, de fő tevékenysége az oktatás területén bontakozott ki, valamint az uralkodó kivételes tekintélyű egyházi és művelődéspolitikai tanácsadója lett. Károly különösen nagyra tartotta tanácsait, és azon kevesek közé tartozott, akik megengedhették maguknak, hogy ellentmondanak neki.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave