Nagy Károly halála után fia, Jámbor Lajos még egyben tartotta a birodalmat, de uralkodása alatt már megmutatkoztak a gyengülés jelei. Lajos utódai idején felerősödött a Frank Birodalom szétforgácsolódásának tendenciája. A frank állam szétesése éles ellentétben állt a kolostori központok számának növekedésével, ami egész Nyugat-Európára kiterjedt. Nagy Károly műve politikailag nem bizonyult tartósnak, de kulturálisan messzire ható következményei voltak. Bár a 9–10. századot a politikai dezintegráció mértéke miatt „sötét középkornak” szokták nevezni, a kedvezőtlen körülmények nem gátolták meg a szerzetesi műveltség kibontakozását. A viking támadások ugyan az ír szerzetesség válságához vezettek a Brit-szigeteken, de a kontinensen a bencés szerzetesség széles körű elterjedésének vagyunk tanúi. A Karoling reneszánsz második és harmadik generációja – Einhard, Hrabanus Maurus, Servatus Lupus, Walafrid Strabo, Johannes Scotus Eriugena – sokat tett azért a 9. század során, hogy a Nagy Károly és Alkuin által képviselt művelődési célok megvalósuljanak. Jámbor Lajos és közeli munkatársa, Aniane-i Szent Benedek az átfogó szerzetesi reform megvalósítása révén előmozdították a bencés regula érvényesülését.