Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Jámbor Lajos és Aniane-i Benedek szerzetesi reformjai

Nagy Károlynak már nem volt módja a szerzetesség átfogó reformjára, így ez a feladat fiára, Jámbor Lajosra hárult. Károly utóda különleges elkötelezettséget érzett az egyházreform folytatása iránt. A 816–817-ben Aachenben kiadott rendelkezések következetesen szétválasztották a papi rendet és a szerzetességet. A cél a két „rend” közötti tisztázatlan helyzet megszüntetése volt. A szerzetességet illetően az uralkodó közeli munkatársa, Aniane-i Benedek jelentős mértékben megújította a bencés regulát – így második rendalapítónak vagy Második Benedeknek is szokták hívni –, egyben kötelezővé tette az egész birodalomban. A 816–817-es rendelkezéseket követően a bencés szerzetesség szinte kizárólagossá vált a nyugati kereszténység területén.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave