Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


A nevelés fogalma

A nevelés fogalma, nyelvi megnevezése a görög, illetve latin nyelvben mai európai kultúránknak is két meghatározó kifejezése. A paideia és az educatio. A görög szó a konkrét tevékenységből (paisz = gyermek, paideia = gyermekkel való foglalkozás) absztrahálódott: a hellénizmus korától már egyértelműen az általános műveltséget és művelődést fejezte ki a szó. Ugyanekkor terjedt el a gyermekkori (akkoriban már alapvetően iskolai keretek közt folyó) nevelésre az enküklio-paideia kifejezés, mely a latin átírás nyomán (encyclopaedia) a mai enciklopédia szó őse. Éppen ezért az újabb kori művelődéstörténészek előszeretettel vetítik vissza a hellénizmus korába a kisgyermekek vélt „enciklopédikus” nevelésének fogalmát, miközben a szó akkori, eredeti jelentése éppen a kezdő, bevezető, alapfokú oktatást jelentette. A latin educatio éppen fordítva: eredetileg jelent igen elvont fogalmat, s később lett egyértelműen a gyermeknevelés szakkifejezése. Az alapjelentés: „kivezetés”, „elővezetés”, mely a szó eredeti (igen ősi) jelentéstartományában a növények növelését/nevelését, földből való kinövesztését vitte át a gyermeknevelésre.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave