Arisztotelész, miközben az európai tudományos gondolkodás Platón melletti másik – sokak szerint egyetlen – origója, miközben – bár később elveszett – a pedagógiáról is írhatott önálló művet, miközben az etikáról, politikáról és logikáról alkotott nézeteiből számos, a neveléstudománnyal összefüggésbe hozható elem kimutatható, valójában sem saját korának, sem a későbbi koroknak neveléstörténetére nem gyakorolt markáns hatást. A nevelés fontosságát alapvetően mint ismeretszerzést ismeri el. Ennek legkönnyebben megközelíthető forrása a matematika, melynek elemeit viszonylag egyszerű absztrakciókkal közelíthetjük meg. A nevelés másik bázisának azonban ő is az etikai képzést tartja (annak ismeretszerzés-alapú értelmében). Ezen a ponton azonban be kell látnunk, hogy az etika elemei oly mélyen és sokrétűen ágyazódnak a mindennapi életbe és az emberi tapasztalatokba, hogy annak megismerhető és megtanítható-megtanulható tételeit „kinyerni” már korántsem egyszerű feladvány. A szükséges eljárás egyik eleme a már leszűrt kollektív bölcsesség elfogadása, a másik ennek a tapasztalategyüttesnek a letisztítása a logika eszközeivel – megszabadítva az önellentmondásoktól és pontatlanságoktól.