Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


A közösség mint fenntartó

A közösség fenntartói funkciója az előbbieknél összetettebb jelenség. Hazánkban jelenleg három alapvető fenntartói típus jelenhet meg: az állami, az egyházi és a magánintézmények köre. Mindhárom fenntartói típus bármilyen közoktatási-köznevelési, sőt felsőoktatási intézményt alapíthat és fenntarthat. Így Magyarországon ma is léteznek állami, egyházi és magánóvodák, valamint általános iskolák, középiskolák, szakképző iskolák és felsőoktatási intézmények is. Kevésbé jellemző, de létezik e sokszínűség a művészeti oktatás területén is, míg a gyógypedagógiai munkát folytató intézmények jellemzőbben állami fenntartásban dolgoznak.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave