Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


Az infokommunikáció

Végül pedig következzék egy, a sok látványos és meghökkentő adatsor közül önkényesen kiválasztott ábra (14. ábra), mely az információs technológia használatának időbeli változását tükrözi. A kihívás tárgya nem a helyzet morális értékelése, főleg nem megítélése, hanem annak tudomásul vétele és felhasználása, ha tetszik, kihasználása. A ma pedagógusának nem azért tartozik didaktikai felkészültségéhez az infokommunikációs világ ismerete, mert ezzel „versenytársává” válik az internet csábításainak, s azért sem, mert ettől „érdekesebbek” lesznek az órái – egyszerűen azért, amiért egy idegen nyelven értő csoportnak tanítva kénytelenek vagyunk idegen nyelven beszélni vagy a nyelvüket előbb megértve tanítani a magunkéra őket. Ennek a közegváltozásnak sajátos, de sokat mondó mutatója a hirdetési felületek arányának változása az elmúlt tíz évben. Miért választjuk, vásároljuk az adott termékeket? Miért döntünk mellette? Miért ítéljük meg pozitívan vagy negatívan azt? Miközben a mai felnőtt generáció számára a televízió tűnik a legmeghatározóbb befolyásoló tényezőnek, s talán nem is tudatosul bennünk, hogy az elektronikus levelezés vagy a világhálón zajló adatböngészés közben folyamatosan hirdetések célpontjai vagyunk, valójában nem csupán célpontokká, de – e képet továbbgondolva – áldozatokká is itt válunk a legnagyobb százalékban. Ha pedig ez most számunkra negatív tudatformálást jelent, elég csak arra gondolnunk, hogy mindez lehet a „pozitív” befolyásolás hasonlóan hatékony eszköze is.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave