Jany János

A világ főbb jogrendszerei

A nem nyugati jogi kultúrák


Eljárásjog

Az eljáró bíróságok hatásköre létszámától, társadalmi és jogi autoritásától függött. Modern értelemben vett bírósági hierarchiáról nem beszélhetünk annak ellenére sem, hogy elméletileg a nagyobb létszámú bíróság a kisebb létszámú bíróság ítéletét esetenként megváltoztathatta. E joga azonban nem a bírósági hierarchiából, hanem abból az alapelvből folyik, hogy egy bíróság ítéletét csak egy létszámában és bölcsességében nagyobb bíróság változtathatja meg. A bíróságok hatásköre láthatóan úgy került meghatározásra, hogy a kisebb súlyú cselekmények a kisebb létszámú bíróságokhoz kerüljenek, s minél nagyobb súlyú egy jogeset, annál nagyobb létszámú bíróság döntsön az ügyben. Az ilyen módon jellemezhető hierarchia élén természetesen a 71 tagú, Jeruzsálemben székelő nagy Sanhedrīn állt.

A világ főbb jogrendszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 255 1

A jegyzet a nem nyugati jogi kultúrákkal, így a természeti népek, majd a zsidó, az iszlám, a hindu, a kínai, valamint a japán joggal ismerteti meg az Olvasót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jany-a-vilag-fobb-jogrendszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave