Az első világháborút követő évtizedekben Palesztina brit mandátumterület volt, ám a terület új urai nem avatkoztak be mélyen az itt élők életviszonyaiba. Elismerték a korábbi szabályok hatályát, a commmon law szabályait és az equityt pedig csak kisegítő jelleggel alkalmazták a személyi státus tekintetében. Elismerték a rabbinikus bíróságokat, majd 1921-ben felállítottak egy új intézményt, egyfajta rabbinikus felső bíróságot, amelyet a hagyományos halakah nem ismer. Ez az új bíróság egy sor takkanáht bocsátott ki, elsősorban az eljárásjog és a családi jog tekintetében. Az ebben az időben történő beavatkozások tulajdonképpen folytatták a jogtudósok által már megkezdett folyamatot a nők jogainak kiterjesztése érdekében, és e témában több rendelet is született. E trend a modern Izrael államának felállítása után is folytatódott. A modern Izraelben a zsidó vallási jog helye és szerepe sok jogtudományi, vallási és politikai vita forrása, mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás tekintetében. Ugyanakkor megoldandó feladatnak bizonyult a szekuláris jogalkotás legitimitásának elfogadása is a hagyományos zsidó jog oldaláról nézve. Érdemes megemlíteni, hogy az izraeli állam szekuláris jogrendjének elfogadására és legitimitásának biztosítására leggyakrabban felhozott érv a Sámuel amora által majdnem két évezrede megfogalmazott dina demalkhuta dina elv! Összességében elmondható, hogy a személyi státus, a házassági és az öröklési jogi kérdések megítélése a rabbinikus bíróságok kezében van, de az állam jogalkotás útján e területen is érezteti befolyását.