Jany János

A világ főbb jogrendszerei

A nem nyugati jogi kultúrák


A modern alkotmányos rendszer kiépítése

A második világháborút követően Japán ugyan elfogadta a rá vonatkozó potsdami határozatot (1945. július 26.), de a japán kormányzat legsürgetőbb feladatának nem egy új alkotmány kidolgozását látta, ezért megrökönyödötten fogadta a tizenkilenc amerikai szakember által kidolgozott első alkotmány tervezetét. A szöveg a szövetséges erők főparancsnokának, MacArthurnak az útmutatásai alapján készült, és előírta a feudális rendszer felszámolását, a háborúról való lemondást, ugyanakkor helyén hagyta az uralkodót. Utóbbi pont nem volt teljesen nyilvánvaló, mert Hirohito császárral kapcsolatosan különböző tervek fogalmazódtak meg, köztük a lemondatása, illetve háborús bűnösként bíróság elé állítása is. Ezekből végül engedtek, és a hagyományos japán közjogi rendszerhez alkalmazkodva helyén hagyták az uralkodót mint államfőt. Az alkotmány kidolgozói az alkotmány különböző fejezeteinek megfogalmazásáért voltak felelősek (uralkodó jogállása, törvényhozás, végrehajtás, emberi jogok stb.), ugyanakkor egy személyt leszámítva soha nem voltak Japánban, nem ismerték a helyi jogi kultúrát. Az alkotmány leghíresebb szakaszát, a pacifista 9. szakaszt MacArthur egyik legközelebbi munkatársa, Colonel Charles Kades fogalmazta meg.

A világ főbb jogrendszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 255 1

A jegyzet a nem nyugati jogi kultúrákkal, így a természeti népek, majd a zsidó, az iszlám, a hindu, a kínai, valamint a japán joggal ismerteti meg az Olvasót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jany-a-vilag-fobb-jogrendszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave