Hunyadi László, Vita László

Statisztika I.


A magyar hivatalos statisztikai szolgálat

Mivel a természeti környezet, a társadalom és a gazdaság egészéről képet adó statisztikai adatok, mutatószámok folyamatos szolgáltatása igen nagy volumenű, nagy erőforrás-igényű és speciális szakértelmet megkövetelő feladat, erre a célra mindenütt a világon speciális szakapparátusokat hoztak létre. E szakapparátusok feladatait és működési kereteit szinte mindenhol külön törvénnyel, egy statisztikai törvénnyel szabályozzák.

Statisztika I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 221 6

E tankönyv a gazdaságtudományi képzési terület hallgatóinak alapképzésére szánt két féléves statisztikai tananyag első félévi része. Tartalma összhangban van a megfelelő HEFOP-ajánlásokkal. Könnyen kijelölhető belőle azonban a társadalomtudományi képzési terület hallgatóinak szóló egy féléves tananyag is. Ez a kötet a statisztika alapfogalmait és a leíró szemléletű statisztikai elemzés standardnak mondható eszköztárát ismerteti. A leíró elemzésen belül először a sokaság egy ismérv szerinti elemzését mutatja be, amit a sokaság több ismérv szerinti elemzésének tárgyalása – ezen belül a két ismérv közötti kapcsolat jellemzése – követ. A kötet második fele az intenzitási viszonyszámok standardizálással történő összehasonlítását, az érték-, ár- és volumenindex-számítást és az idősorok elemzését tartalmazza. Az anyag tanulását a fontosabb fogalmak jegyzéke, ellenőrző kérdések és a fejezetek végén található kiegészítések könnyítik meg, melyeken többek között megtalálható a tankönyv szemléltető példáinak az Excellel kivitelezett megoldása is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hunyadi-vita-statisztika-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave