Hunyadi László, Vita László

Statisztika II.


A mintajellemzők tulajdonságai

A korábbiakban (6.1.) elmondtuk és példával is illusztráltuk azt, hogy minden mintaelem és az azokból számított mintajellemző (átlag, szórás, értékösszeg, arány stb.) mintavételi ingadozásnak van kitéve, azaz változó. Ugyancsak rámutattunk arra (6.2.), hogy a mintavétel leggyakoribb fajtája a véletlen minta, amit szoktak valószínűségi mintának is nevezni. Ez esetben mind a mintaelemek, mind pedig az azokból számított mintajellemzők valószínűségi változók lesznek. A valószínűségi változó fogalma és fontosabb tulajdonságai a valószínűség-számításból ismertek. Így ismert az is, hogy a valószínűségi változókat különböző rendű momentumaik, elsősorban várható értékük és varianciájuk, legáltalánosabban pedig eloszlásuk jellemzi.

Statisztika II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 222 3

E tankönyv a gazdaságtudományi képzési terület hallgatóinak alapképzésére szánt két féléves statisztikai tananyag második része, a szerzők a Statisztika I. című tankönyvének szerves folytatása. Tartalma összhangban van a megfelelő HEFOP-ajánlásokkal. A kötet a statisztika mindennapi gyakorlatában kiemelkedő mintavételi eljárásokat, a mintából való következtetés – a becslés és a hipotézisvizsgálat – standard módszereit, valamint a korreláció- és regresszióelemzés leginkább használt módszereit tárgyalja. A regresszióelemzés ismertetésével bepillantást nyújt a gazdasági jelenségek statisztikai modellezésébe is. Az anyag tanulását – az első kötethez hasonlóan – a fontosabb fogalmak jegyzéke, ellenőrző kérdések és a fejezetek végén található kiegészítések könnyítik meg, melyeken többek között megtalálható a tankönyv szemléltető példáinak az Excellel kivitelezett megoldása is. A kötetet záró rövid fejezet azt mutatja be, hogy miképpen biztosítható a társadalom különféle vezető testületeinek és tagjainak statisztikai információkkal való folyamatos ellátása. Ennek kapcsán ismerteti a statisztikai tevékenység etikai szabályait is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hunyadi-vita-statisztika-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave