Első pillantásra talán egyszerűnek tűnhet, ám mégsem olyan könnyű meghatározni, hogy kik is tekinthetők parasztoknak a két világháború közötti Magyarországon. A paraszti lét nyilvánvalóan a mezőgazdasághoz kötődik, ám nem azonos egyszerűen az agrárágazatban való tevékenységgel. Mert bár kétségtelenül minden paraszt a mezőgazdaságból él, de fordítva már nem áll az összefüggés, vagyis egyáltalán nem mindenki paraszt, akinek létalapja a mezőgazdasági termelés valamilyen formája. Egyrészt egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos birtokhatár felett nem beszélhetünk paraszti gazdálkodásról. Magyarországon hagyományosan 100 holdig (kb. 57 hektár) tekintették parasztinak az egyes gazdaságokat, s a fölött már középbirtokról, illetve 1000 hold fölött nagybirtokról beszéltek. Természetesen ezek tulajdonosai, illetve a nagyobb birtokokon dolgozó gazdatisztek nem számítottak sohasem a parasztsághoz. Ugyanakkor az ország egyes tájain, a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közének déli részén akadtak 100 hold feletti gazdaságok, amelyeket tulajdonosuk származása, életmódja, a gazdálkodás jellege alapján mégis parasztinak tekintettek. De a 100 holdas határ bizonytalan abban az értelemben is, hogy vannak ennél kisebb gazdaságok városi tulajdonosok kezében is, akik iparosként vagy valamilyen diplomás foglalkozás űzőjeként rendelkeztek mezőgazdasági birtokkal is. Nyilvánvaló, hogy őket sem számíthatjuk egyszerűen a parasztsághoz. A parasztságnak a gazdaság mérete szerinti elhatárolása tehát, bár jobb híján gyakran élnek vele, bizonytalanságokat takar. Van azonban a parasztság meghatározásának más problémája is. A paraszti lét ugyanis nem pusztán birtoknagyság kérdése, hanem vannak további minőségi elemei is, amelyek az életmódban, illetve a gazdálkodás jellegében kereshetőek.