Hankovszky Tamás

Elsőrendű logika


Levezetések QC-ben

Az alábbi levezetések egyes lépéseinek magyarázatát a jobb oldali oszlop adja meg, megmutatva, hogy milyen művelettel melyik korábbi, számozott sorból következik az adott sor bal oldalán álló formula. A * azokat a tételeket jelzi, amelyek a QC teljességének bizonyításához szükségesek lesznek. Az alábbi levezetések rendszerint több sort tartalmaznak, mint a Tankönyv levezetései. Céljuk éppen az, hogy explicitté tegyék azt, amit a Tankönyv nem mutat meg részleteiben. (A Tankönyv a 133. oldalon említett zárójelelhagyási megállapodást a 42. oldalon vezette be.)

Elsőrendű logika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 254 4

E jegyzet célja, hogy segítse a szimbolikus logika alapjait már ismerő hallgatókat Ruzsa Imre Bevezetés a modern logikába című alapvető könyvének feldolgozásában. Ezt az évtizedeken keresztül tökéletesített kompendiumot ugyanis meglehetősen nagyvonalú tárgyalásmód jellemzi, és inkább a szakembernek, mint a hallgatónak szól. A logikával épp csak ismerkedők számára hasznos olyan kiegészítéseket, magyarázatokat rendelni hozzá, amelyekkel e bizonyára sokáig felülmúlhatatlan magyar nyelvű munka számukra is befogadhatóvá válik. A következő oldalak, bár remélhetőleg önmagukban is érthetőek, szorosan Ruzsa művéhez kapcsolódnak, és azzal együtt olvasandók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hankovszky-elsorendu-logika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave