Hankovszky Tamás

Elsőrendű logika


A (b) lépés bizonyítása

Gyakorlatilag kerülő úton fogunk tehát haladni: először a kielégíthetőség/kielégíthetetlenség és a konzisztencia/inkonzisztencia fogalmát kapcsoljuk össze egymással. A Γ ∪ {~A} kielégíthetetlenségét analitikus táblázattal lehet belátni, ezért érdemes meggondolni, tudunk-e kapcsolatot teremteni az analitikus táblázat alapfogalmai és az inkonzisztencia fogalma között.

Elsőrendű logika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 254 4

E jegyzet célja, hogy segítse a szimbolikus logika alapjait már ismerő hallgatókat Ruzsa Imre Bevezetés a modern logikába című alapvető könyvének feldolgozásában. Ezt az évtizedeken keresztül tökéletesített kompendiumot ugyanis meglehetősen nagyvonalú tárgyalásmód jellemzi, és inkább a szakembernek, mint a hallgatónak szól. A logikával épp csak ismerkedők számára hasznos olyan kiegészítéseket, magyarázatokat rendelni hozzá, amelyekkel e bizonyára sokáig felülmúlhatatlan magyar nyelvű munka számukra is befogadhatóvá válik. A következő oldalak, bár remélhetőleg önmagukban is érthetőek, szorosan Ruzsa művéhez kapcsolódnak, és azzal együtt olvasandók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hankovszky-elsorendu-logika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave