A Zhou-uralkodó találkozása a halhatatlanok világával a taoista hagyomány részévé vált, a legendák szintjére emelkedett. A Mu tianzi zhuan mesés vidékein megelevenedő hagyományok és rítusok az idegen közeggel szembeni tiszteletet is kifejezték, a távolság nemcsak geográfiai fogalom, hanem transzcendens tapasztalat is egyben. A Han-dinasztia Wu császára a nagy elődje misztikus élményeire vágyakozva a korabeli mágusok befolyása alatt a halhatatlanság elixírjét kutatta. A Han Wudi idején mind népszerűbb taoista praktikák azonban erőteljesen materiális színezetűek voltak, az élet meghosszabbítása az evilági keretek kiszélesítésére vonatkozott, az emberi élet korlátainak legyőzésére, határainak átlépésére. Wu császárt különösen azok a gyógyfőzetek érdekelték, amelyek a halhatatlanság ígéretével kecsegtették, a császári udvar vonzotta az önjelölt mágusokat, a császár még a lányát is hajlandó volt egyikükkel összeházasítani. A valóság mitikus interpretációjaként a kínai hagyományban számos történet született arról, hogy a császár látogatást tett Xiwangmunál. A Han-történelem során népszerűvé váltak olyan, újabb felfogásban született szövegmagyarázatok, amelyek az éppen hatalmon lévő uralkodó „égi mandátumát” igyekeztek több oldalról megtámogatni. A Han-dinasztia első korszakát lezáró évek a politikai bizonytalanság időszakát hozták el, az írástudó alkimista bizalmasoknak pedig az a feladat jutott, hogy egyértelmű útmutatást adjanak a régi írásokból kikövetkeztetett, időnként manipulatív fejtegetésekkel. Ezek az interpretációk igen messze jutottak az eredeti szövegtartalmaktól, viszont nagyobb teret kaptak a szubjektív értékelés és értelmezés újabb formái, amelyek az írástudói körök szabadabb gondolkodásának és írásbeli megnyilvánulásainak kedveztek. A Han-birodalom utolsó éveiben tapasztalható kaotikus állapotok és az azt követő időszak évszázadokig tartó csatározásai nemcsak a politikában, hanem a kultúrában, az irodalomban is átmenetet jelentettek. A Hat dinasztia évei a Han terjeszkedéssel szemben a visszahúzódás korszakát jelentették, az északi területek elvesztésével a déli területeken berendezkedő államok a klasszikus kínai kultúra menedékévé váltak. A központosított birodalom elvesztésével a pragmatikus szemléletmód helyett egy másfajta realitás megélése és bemutatása vált jellemzővé, előtérbe kerülhetett a dolgok misztikus, rejtőzködő oldala. Az írástudói tevékenység a császári hatalom érdekeinek kiszolgálása helyett az önkifejezés különböző formáira fókuszálhatott, a konfuciánus szövegfelfogás konzervatív interpretációját ellensúlyozva az irodalom mint művészet gyakorlásának lehetőségei is megnyíltak. Kedvelt elfoglaltsággá vált a különös történetek olvasása, aztán pedig az azokon alapuló újabb, meseszerű feldolgozások írása. A szóbeli hagyományban, majd a jelentősebb gyűjteményekben megőrzött elbeszélések így öltöttek újabb formát, az irodalmárok pedig az ismert történetek újraszövegezésével jutottak forrásanyaghoz, amely hozzájárult irodalmi nyelvük és íráskészségük tökéletesítéséhez.