Lu Xun az irodalomtörténeti írásában, amelyet a chuanqi kapcsán már említettünk, sokatmondó megjegyzést tesz Pu Songling (蒲松齡, 1640–1715) Liaozhai zhiyi (聊齋誌異, Furcsa történetek a kis könyvtárszobából) című történetgyűjteményéről: „用傳奇法,而以志怪”,18 azaz „a chuanqi stílusában megírt zhiguai történetekről” van szó. Kézenfekvő tehát, hogy a Pu Songling híres művének értelmezését és elemzését a két korábban tárgyalt műfaj kontextusából indítsuk. A téma kutatóinak többsége a zhiguai műfaját a történetírás és a regényirodalom viszonylatában határozza meg, emellett sokak vélekedése szerint a zhiguaiban megjelenő narratív jelleg, kiegészülve a történetvezetés fantáziadús fordulataival, a későbbi regényes történetmesélés kezdeteit jelentette: a Tang-korban ezt a chuanqi hagyománya fémjelezte, a Ming- és Qing-korban pedig elérte valódi virágkorát. Az értelmezők másik tábora szerint az érdekes történetek szerzői a kultúra perifériáján a konfuciánus szöveghagyomány körén kívül eső kulturális hatásokat szőtték bele munkáikba, amelyek a waizhuanok, illetve a liezhuanok hagyományáig vezethetők vissza. Olyan jelenségekre koncentráltak, amelyek a kanonizált szövegek érdekkörén és értékrendszerén kívül rekedtek, és a kor hagyományos világszemléletét közvetítették, amelyek kiegészültek a taoista-buddhista hagyományhoz köthető elemekkel. Ebben a fejezetben Pu Songling életművét, azon belül is a Furcsa történetek... irodalmi jelentőségét a chuanqi hagyományhoz kapcsolódva mutatjuk be, irodalmi jelentőségét a novella- és regényirodalom irodalomtörténeti kontextusából vizsgáljuk.