Forró Orsolya

A magyar hangtan alapjai


Ejtéskönnyítő kötőhangzók?

A hagyományos nyelvtanok szerint a kötőhangzók ún. ejtéskönnyítő funkcióval rendelkeznek. Ezt pontosabb hangtani terminusokkal úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a kötőhangzókat fonotaktikai szabály írja elő. A magyarban például alig fordulnak elő olyan tövek, amelyek -csk, -tk, -tyk szekvenciákra végződnének: ezeket nem tekintjük „jólformáltaknak”, másképpen fogalmazva: nem felelnek meg a magyar fonotaktikai szabályoknak. A *rácsk, *barátk, *ramatyk többes számú alakok tehát kötőhangzó nélkül a magyar hangsorszerveződés szempontjából szabálytalanok, rosszulformáltak lennének. Figyeljük meg azonban: a Recsk, Detk, Batyk66 szavakban különösebb nehézség nélkül tudjuk ejteni ugyanezeket a szóvégi mássalhangzó-kapcsolatokat, azok tehát nem „nehezen ejthetők”, csak egyszerűen szokatlanabbak, ezért érezzük nehezen ejthetőnek. De nem ez az egyetlen probléma a kötőhangzók ejtéskönnyítő funkciójának feltételezésével: megjelenésüknek sok esetben egyáltalán nincs fonotaktikai oka, például a szomorú-an, keserű-en, imádnivaló-an, esdeklő-en toldalékos melléknévi alakokban, amelyekben a kötőhangzó magánhangzó után áll. De fonotaktikailag teljesen jólformáltak lennének a *lt, *sárt, *vajt stb. hangsorok is; ezt onnan tudjuk, hogy a hasonló, kötőhangzó nélküli lt, kárt, csajt stb. szóalakokban egyáltalán nem érezzük furcsának ugyanezeket a mássalhangzó-kapcsolatokat. Amennyiben a kötőhangzók funkciója valóban „ejtéskönnyítés” lenne a fület, sarat, vajat stb. szavakban, akkor ugyanígy kötőhangzós toldalékot kellene kapcsolni a bál, kár, csaj stb. tövekhez is. A fal-t (ige) – fal-at (főnév) szópár jól mutatja, hogy a fal-at kötőhangzója fonotaktikai szempontból indokolatlan, hiszen az ugyanolyan fonémikus szerkezettel bíró, homonim igető ugyanaz előtt a mássalhangzó előtt nem kap kötőhangzót. A kötőhangzók tehát bizonyos esetekben a toldalékolt szavak jólformáltságát biztosítják azáltal, hogy feloldják a magyarban nem engedélyezett szó(tag)végi mássalhangzó-torlódásokat, sok esetben azonban nincs ilyen funkciójuk: ilyenkor a kötőhangzó nem fonotaktikai szabálynak engedelmeskedve, hanem tulajdonképpen indokolatlanul jelenik meg, azaz egyáltalán nem rendelkezik „ejtéskönnyítő funkcióval”.

A magyar hangtan alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 243 8

Ezt a jegyzetet elsősorban magyar BA és magyartanár szakos hallgatóknak szánjuk, bár számítunk gyakorló magyartanárok érdeklődésére is. A jegyzetben foglaltak alapját elsősorban a már általános iskolában is tanított magyar hangtani hagyomány képezi, azonban egyrészt jóval szélesebb anyagot ölel fel, másrészt sok tekintetben megkérdőjelezi ezt a hagyományt, mégpedig több okból és célból. Többet ad, hiszen a tanári munka alapjául szolgáló tankönyvekben szereplő tananyaghoz képest a tanárnak sokkal átfogóbb, alaposabb tudásra van szüksége ahhoz, hogy munkáját hatékonyan végezni tudja. És igyekszik felülírni a hagyományt, mivel az az utóbbi fél évszázadban megmerevedett, számos tekintetben teljesen idejétmúlttá vált nemcsak terminológiáját, de tartalmát, céljait, nyelvszemléletét illetően is.

A jegyzet remélhetőleg alkalmassá teszi a hallgatókat további hangtani tanulmányokra, azonban egyrészt az átlagos hallgatói igényeket követve, másrészt a magyar szakos képzés struktúráját szem előtt tartva megelégszünk a magyar nyelv legismertebb hangtani jelenségeinek bemutatásával, az elméleti háttér feltárását, valamint a jelenségek részletesebb, precízebb ismertetését pedig a (magyar szakos képzési struktúrából egyébként hiányzó) haladó hangtani kurzusokra bízzuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forro-a-magyar-hangtan-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave