Forró Orsolya

A magyar hangtan alapjai


A zöngés mássalhangzók

Korábban már volt szó arról, hogy a zöngés mássalhangzók képzésekor a hangszalagok pontosan ugyanolyan rezgő mozgást végeznek, mint a magánhangzóknál: a glottális terület tölti be a hangforrás szerepét. A zöngés mássalhangzók szerkezetének alapja a magánhangzókra is jellemző szabályos, kváziperiodikus rezgés. Ezt a komplex rezgést a szájüregben az egyes magánhangzókra jellemző artikulációs konfiguráció módosítja, méghozzá kétféleképpen: a zöngés-zöngétlen párok zöngés tagjainál (pl. [b], [d͜ʒ], [v]) és a zöngétlen párral nem rendelkező zöngés mássalhangzóknál (pl. [j], [m] és [ɾ]) eltérő módon. A kétféle szerkezetről 4.2.1.3. és 4.2.1.4. alatt lesz szó.

A magyar hangtan alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 243 8

Ezt a jegyzetet elsősorban magyar BA és magyartanár szakos hallgatóknak szánjuk, bár számítunk gyakorló magyartanárok érdeklődésére is. A jegyzetben foglaltak alapját elsősorban a már általános iskolában is tanított magyar hangtani hagyomány képezi, azonban egyrészt jóval szélesebb anyagot ölel fel, másrészt sok tekintetben megkérdőjelezi ezt a hagyományt, mégpedig több okból és célból. Többet ad, hiszen a tanári munka alapjául szolgáló tankönyvekben szereplő tananyaghoz képest a tanárnak sokkal átfogóbb, alaposabb tudásra van szüksége ahhoz, hogy munkáját hatékonyan végezni tudja. És igyekszik felülírni a hagyományt, mivel az az utóbbi fél évszázadban megmerevedett, számos tekintetben teljesen idejétmúlttá vált nemcsak terminológiáját, de tartalmát, céljait, nyelvszemléletét illetően is.

A jegyzet remélhetőleg alkalmassá teszi a hallgatókat további hangtani tanulmányokra, azonban egyrészt az átlagos hallgatói igényeket követve, másrészt a magyar szakos képzés struktúráját szem előtt tartva megelégszünk a magyar nyelv legismertebb hangtani jelenségeinek bemutatásával, az elméleti háttér feltárását, valamint a jelenségek részletesebb, precízebb ismertetését pedig a (magyar szakos képzési struktúrából egyébként hiányzó) haladó hangtani kurzusokra bízzuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forro-a-magyar-hangtan-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave