É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


Változó alak – változó jelentés

Ez a csoport a leggazdagabb példákban, hiszen a nyelv története során a legtöbb szó kisebb-nagyobb mértékben alakilag is megváltozott. A 2.1. csoport példái tehát ide is tartozhatnak. Ám van néhány speciális eset, amelyekben az alaki változás a tendenciaszerű változásokon túlmutató átalakulást mutat. E csoport jelentésváltozásai közé tartozik a szóhasadás. Ez nem más, mint a szóalak kettéválásából eredő, azt kísérő jelentéskülönbség. A vacok ’rongyos ruha’ (1618) jelentéséből könnyen alakulhatott a vacak ’értéktelen holmi, limlom’ (1829) jelentése, majd a szó melléknévi használata. A ’háznép’ jelentésű szláv eredetű cselád kétirányú kiegyenlítődése család ~ cseléd változatot hozott létre, a 16. században még azonos jelentéssel. Az elavuló, majd a nyelvújítás korában felelevenített család vette magára a ’família’ jelentést, s a köznyelvben a cseléd egyre inkább a ’szolga, háziszolga’ jelentést vette fel. A török eredetű kalauz ’ismeretlen helyen utat mutató személy’ kalóz alakváltozata a török hódoltság idején kapta meg az ’útonálló, rabló’ jelentést. Alak és jelentés is változhat, amikor egy szókapcsolatból összetétel lesz. Az atyám fia szerkezet jelentette a régi nyelvhasználatban a ’testvér’-t. (A testvér első adata 1650-ből való.) A szerkezet atyafi-vá zsugorodik, de ezzel párhuzamosan jelentése kitágul, ’rokon, felebarát’ lesz, majd még általánosabbá válik: egy atyafi ’valaki’. Végül e csoportba tartoznak a tudatos szócsonkítás példái (professzorprof, tulajdonostulaj stb.). Ezek látszatra csak hangulati különbséget mutatnak, de nem cserélhetők ki egymással minden szituációban (nem mondhatom a Tulajdonosi Testület helyett, hogy a „Tulajok Testülete”). A nyelvújítás során ily módon alkotott szavak mai jelentése lényegesen elválik a csonkítatlan szó jelentésétől (vö. címercím, cikkelycikk, gépely ’emelőgép <bányában>’ → gép) (l. még a szókészlet-történeti fejezetben: V. 3.2.3.4.).

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave