É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


A személyes névmás

Nominatívuszi sora a következő finnugor előzményekre nyúlik vissza: E/1. mV, E/2. tV, E/3. sV (a -V a magánhangzót jelöli). Az ősmagyar kor során az E/1.-ben a mV feltehetően egy közelre mutató, nyomatékosító ë ~ i mutató névmással egészült ki: imV, s ebből valószínűleg az akkuzatívuszi sorban megjelenő -g névmásképző hatására lett ín ~ én. Egy, már az ősmagyar korban is spiráns fokon létező képző (β ~ γ) alakíthatta a mi, te, ti és ő névmásokat: a képző labiális irányú változatára a HB. miv, tiv, iv [miü̯, tiü̯, iü̯] alakjai utalnak. Az ők -k-ja többesszám-jel. A személyes névmásoknak van egy akkuzatívuszi sora is: engem, téged, őt, minket, titeket, őket. Az egyes számban az első két személy egy -g névmásképzővel bővült, majd személyjelet kapott. A többes szám első két személyének morfémastruktúrája: névmás + személyjel + tárgyrag.

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave