É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


A mutató névmás

Az alapnyelvben több mutató névmás volt, mint ma. A ma használatos mutató névmás (ez ~ az) alapnyelvi palatális ~ veláris vokálisra megy vissza, melynek jelentésbeli sajátossága, hogy a palatális alak közelre, a veláris pedig távolra mutat (még a származékokban is) – ehhez egy z (< -t) névmásképző járult: ez ~ az, itt ~ ott, így ~ úgy. Korábban léteztek egyéb mutató névmások is, ezeket származékaikból tudjuk kielemezni: t- kezdetű mutató névmások (vö. té, tova, távol, túl stb.), m- kezdetűek (most, majd, már), és n- kezdetűek is (-nek). A főnévi mellett a ma is élő melléknévi mutató névmás (i + -l ablatívuszrag + -(e)n névmásképző) és a számnévi mutató névmás (e + -nyi mértéket jelölő képző) alapja a főnévi névmásban meglevő vokális. Az ómagyar és a középmagyar korban a kategória főként szóösszetétellel bővül (ugyanez, mindez, imilyen, ezennyi; olyanforma, olyanszerű, akkora). Az újmagyar korban ehhez csatlakozik a szinte határozószó rövidült alakjával alkotott szintilyen, szintolyan.

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave