É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


Ige, főnév, melléknév, számnév

Az igéről és a főnévről (melléknévről) a szófajtörténet tárgyalásakor a kettős (hármas) szófajúság meglétén kívül sok új nem mondható el. Az alapnyelvből örököltük az igefőnév kettős szófajúságot (fagy, fen, les, nyom), ez az ősmagyar korban még gyarapodott is főként homonim képzőkkel (csillag ~ csillog) és szófajváltással (Es az es. ’Esik az eső.’). A többszófajúság ősmagyar kori megléte e körben leginkább az ember fizikai életfolyamataira, illetőleg ezek eredményeire terjed ki (szar ~ szar-ik, fos-ik, húgy-ik, agg ’idős’ és agg-ik ’megvénül’ stb.), továbbá a legősibb tevékenységekre (les, csal, gyak ’kihegyezett fa’ és ’szúr’) és természeti jelenségek, folyamatok megnevezésére (es, fagy). A kettős szófajúság az ige és a melléknév között is fennállhatott (kész ’készséges’ – kész ’késztet’). Az ősmagyar kor kezdetén tehát számolnunk kell nomenverbális tövekkel. Noha ezek a mondatban mindig határozottan ige vagy nomen szerepűek lehettek, az etimológiai kutatás számára (főként a passzívvá vált tövek esetében) fontos e kategória rögzítése: számos tő esetében nem deríthető ki ugyanis az eredeti(bb) igei vagy főnévi jelleg (tel-, vil-).

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave