Az Idegen helyzet első eredményeit követő vizsgálatok azonban hamarosan ellentmondásos eredményeket hoztak. Grossman és munkatársai (1985) például az általuk vizsgált német csecsemők közel 50%-át találták szorongó-elkerülőnek, míg a biztonságosan kötődők aránya csupán 35% volt. Sagi és munkacsoportja (1985) izraeli, kibucban nevelkedő gyermekeknél 37%-ban talált szorongó-ambivalens és csak 7%-ban szorongó-elkerülő kötődést. Ehhez hasonló kötődési arányt talált Takahashi (1986) Sapporóban élő japán anya-csecsemők párok vizsgálatakor. A 12 hónapos gyermekek 32%-a bizonyult szorongó-ambivalens kötődésűnek, ugyanakkor a vizsgált mintában egyetlen gyermek sem mutatott elkerülő kötődést. Ezek az eredmények nagy vitákat váltottak ki a kutatók körében. Volt, aki az Idegen helyzet érvényességét kérdőjelezte meg, és amellett érvelt, hogy az nem minden kultúrában alkalmas a kötődési viselkedés mérésére, hiszen az adott kulturális közegben a korai gondozás szokásai jelentősen eltérnek az amerikai családok gondozási szokásaitól (összefoglalót lásd van IJzendoorn & Sagi-Schwartz, 2008). Mások – így például maga Grossmann is – a korai anyai gondoskodás és nevelési szokások eltérésében rejlő kulturális hatásoknak tulajdonították a kapott eredményeket.