Kormos József

Nevelésfilozófia


Filozófiatörténet

A filozófiának, mint minden tudománynak, az egyik első és alapvető ága a saját története, vagyis a filozófiatörténet. Talán a filozófia esetében a történetnek még jelentősebb a szerepe, mivel a filozófusok, ill. a filozófiai irányzatok egymáshoz kapcsolódnak, cáfolják, igazolják, kiegészítik egymást. A filozófiában nem annyira a fejlődésen, a haladáson van a hangsúly, hanem inkább a különböző korokban felmerülő kérdéseken és az azokra adott válaszokon, ezek a kérdések és válaszok pedig sokszor nagyon hasonló jellegűek. A filozófiában nem gyakoriak a teljesen új elméletek, mindig fontos a filozófiatörténeti kapcsolódás. „A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a tisztán tudományos filozófus rangjára pályázók csak ritkán jártak sikerrel, amikor az ész állítólag történetiségtől mentes »forrásaira« kívántak szorítkozni.”16 Egy adott filozófiai téma jobb megismerését pont annak filozófiatörténeti analízise teszi érthetővé.

Nevelésfilozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 259 9

Hivatkozás: https://mersz.hu/kormos-nevelesfilozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave