Környei Ágnes

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban


Normatív háttér

Az Európai Unió ma államok értékközösségeként jelenik meg, de létrejöttekor az alapítók a gazdasági kérdésekre összpontosítottak, és az emberi jogok védelme érdekében az Európa Tanácsban, illetve az ENSZ-ben kívántak együttműködni. A három közösség alapító szerződései a diszkriminációt tiltó néhány rendelkezésen kívül nem tartalmaznak közvetlen és kifejezett módon emberi jogi szabályokat.

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 260 5

A jegyzet kizárólag a nemzetközi emberi jogokkal, azaz az egyének és csoportok nemzetközileg elismert jogaival, e normák előmozdítását segítő mechanizmusokkal foglalkozik. Tárgyalja az emberi jogok fejlődést abból a szempontból, hogy az miként fogalmazódott meg, tartalmában hogyan bővült, illetve földrajzilag hogyan terjedt el.

A XX. századig nem voltak nemzetközi normák arra, hogyan kell az államoknak bánniuk saját állampolgáraikkal, azt az államok kizárólagos belső joghatósági körébe tartozónak tekintették. Nem volt nemzetközi jogi alap, hogy más államok közbenjárjanak vagy beavatkozzanak más állam állampolgárai érdekében. A Nemzetközi Emberi Jogi Törvény megszületése óta viszont részletes egyetemes jogalkotás folyik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kornyei-emberi-jogok-a-nemzetkozi-kapcsolatokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave