Környei Ágnes

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban


Független Államok Közössége

A Független Államok Közössége (FÁK) egy regionális szervezet, amelynek részes államai a korábbi szovjet tagállamok, kivéve a balti országokat és Grúziát. Az eredeti Európai Közösséghez hasonlatos ez a konföderáció. Habár nincs olyan szupranacionális hatalma, mégsem pusztán szimbolikus szervezet. Koordinációs hatalma van a kereskedelem, pénzügyek, jogi szabályozás és biztonság terén. A demokrácia terjesztése és a határokon átnyúló bűnözés terén is előmozdítja az együttműködést. Mint regionális szervezet, a FÁK részt vesz az ENSZ-békefenntartásban. A FÁK-tagállamok egy része létrehozta az Eurázsiai Gazdasági Közösséget a közös piac létrehozásának céljával.

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 260 5

A jegyzet kizárólag a nemzetközi emberi jogokkal, azaz az egyének és csoportok nemzetközileg elismert jogaival, e normák előmozdítását segítő mechanizmusokkal foglalkozik. Tárgyalja az emberi jogok fejlődést abból a szempontból, hogy az miként fogalmazódott meg, tartalmában hogyan bővült, illetve földrajzilag hogyan terjedt el.

A XX. századig nem voltak nemzetközi normák arra, hogyan kell az államoknak bánniuk saját állampolgáraikkal, azt az államok kizárólagos belső joghatósági körébe tartozónak tekintették. Nem volt nemzetközi jogi alap, hogy más államok közbenjárjanak vagy beavatkozzanak más állam állampolgárai érdekében. A Nemzetközi Emberi Jogi Törvény megszületése óta viszont részletes egyetemes jogalkotás folyik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kornyei-emberi-jogok-a-nemzetkozi-kapcsolatokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave