Környei Ágnes

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban


Az emberi jogok védelme 1948 előtt

Az 1948-ban létrehozott Amerikai Államok Szervezetét (AÁSZ) általában az Amerika-közi rendszerrel szinonimaként használják, holott ez utóbbi már az AÁSZ Alapokmány megszületése előtt is létezett. Történelmi perspektívából nézve az AÁSZ csupán a folyamatosan fejlődő regionális rendszer éppen aktuális politikai manifesztációja.

Emberi jogok a nemzetközi kapcsolatokban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 260 5

A jegyzet kizárólag a nemzetközi emberi jogokkal, azaz az egyének és csoportok nemzetközileg elismert jogaival, e normák előmozdítását segítő mechanizmusokkal foglalkozik. Tárgyalja az emberi jogok fejlődést abból a szempontból, hogy az miként fogalmazódott meg, tartalmában hogyan bővült, illetve földrajzilag hogyan terjedt el.

A XX. századig nem voltak nemzetközi normák arra, hogyan kell az államoknak bánniuk saját állampolgáraikkal, azt az államok kizárólagos belső joghatósági körébe tartozónak tekintették. Nem volt nemzetközi jogi alap, hogy más államok közbenjárjanak vagy beavatkozzanak más állam állampolgárai érdekében. A Nemzetközi Emberi Jogi Törvény megszületése óta viszont részletes egyetemes jogalkotás folyik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kornyei-emberi-jogok-a-nemzetkozi-kapcsolatokban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave