Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


A hinduizmus ma: rítusok, ünnepek

A hindu számára csaknem minden szent, és az ember feladata tisztelni a szentséget a mindennapi életben is. Ezért tisztelnek szinte mindent, természeti jelenségeket is. A helyekhez őrző istenségeket kötnek, szentély akár egy fa odva is lehet. A néphitben erősen él az a hagyomány, hogy a betegségeket démonok okozzák, és ennek van gyökere a nagy hagyományban is. Az ember feladata harmóniát találni az istenekkel. A rituális gyakorlatok fenntartják a hinduizmus egységét. Az alapelv szerint az ember soha nem képes teljesen és tökéletesen megérteni a legfőbb, a legmagasabb igazságot. Gyakorlattal, jógával, meditációval azonban az egyén is tisztábban kezd látni.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave