Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


A modernizálódó vallás

Ma Indiában a vallási élet soha nem látott és újszerű reneszánszát éli. Ez elsősorban a XIX. század óta gyorsan terjedő nyomdatechnikának, a kiépült hatalmas vasúthálózatnak, újabban pedig az elektronikának és a modern médiának köszönhető. Eleinte az olcsó nyomdai termékek, litográfiák, nyomatok terjedtek el istenek képeivel, az eposzok alakjaival, és eljutottak szerény hajlékokba is. A vasút pedig lehetővé tette, hogy az emberek távoli szent helyekre is elzarándokoljanak. Manapság poszterek, képregények készülnek, és készült egy kétszáz kötetből álló, vallási témájú sorozat, amelyből már 280 millió példányt adtak el. A rádió, a film és a televízió eljuttatja az információkat a lakosság nagy tömegeihez. A film Indiában nagyon fontos, az országé a világ legnagyobb filmipara. A filmek jelentős része legendákat visz filmvászonra, az eposzok történeteit. A televíziózás viszonylag lassan terjedt el Indiában, sok helyen még ma is közösségi televíziózás van. Később, különösen az 1995-öt követő gazdasági liberalizáció jóvoltából azonban igen sokan vettek készüléket. A televízió 1987-ben elkészítette a Rámájana sokrészes sorozatát. Amikor ezt sugározták – több mint egy évig –, országszerte kiürültek az utcák, és mindenki Ráma királyfi történetét nézte. Mintegy 80 millióan. Azóta már a Mahábhárata is adásba került. India időközben szoftver-nagyhatalom lett, és mint ilyen, rengeteg honlapot készítettek. Intézmények váltak hozzáférhetővé a neten, majd különböző szekták és irányzatok vallási szertartásait lehetett nyomon követni, meditációkon részt venni. Ma már védikus szövegek recitálása és minden egyéb vallásos anyag is kapható CD-n. Az interneten a kasztszövetségek is fellendültek. Országos hálózatokat hoztak létre, amelyek esetenként kiterjednek a tengerentúli indiai közösségekre is. A házasságközvetítés eleinte az újságok apróhirdetés-rovataiban zajlott (Matrimonial), ma már a neten is. Új kultuszok és szekták jelennek meg, amelyek a városi középosztályok igényeit igyekeznek kiszolgálni. A városi kultúra és az ősi elkötelezettségek ugyanis konfliktusba kerültek egymással. Ezért előtérbe került egyfajta „lényegi hinduizmus”, amely nem a rítusokra, hanem a hitre összpontosít. A városokban csökkent a kaszt és a regionális társadalmi identitás jelentősége, és növekedett a nők részvétele az élet minden területén. Fontossá vált a spirituális individualizmus. Az évtizedek óta működő közösségfejlesztési programok, az orvosi ellátás és az oktatás lassan átalakítják az indiai társadalmat. Ma már a hindu áhítati kultúra elegyedik a globális szervezeti formákkal és technológiákkal.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave