Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


India gazdasága – előzmények

John Maynard Keynes 1907-ben az India Office-ba került állásba. Hamarosan rájött, hogy a minisztérium nem alkalmaz statisztikust. Azután egy Indiában dolgozó tisztviselőtől arról értesült, hogy az onnan érkező adatok tökéletesen megbízhatatlanok, mert a falusi könyvelőktől származnak, akik azt írják le, ami éppen eszükbe jut. Keynes hamarosan elhagyta a minisztériumot, de egész életében érdeklődött az indiai gazdaság iránt. 1913-ban könyvet adott ki Currency and Finance címmel, amelyben India pénzügyeivel foglalkozott. Ő javasolta az indiai központi bank felállítását, amire azonban csak 1935-ben került sor. Már ő is felfigyelt rá, hogy Indiában az arany jelenti a bizonytalanság elleni gazdasági védelmet, ugyanis a családok – ha tehették – megtakarításaikat nem a gazdaság fejlesztésébe invesztálták, hanem aranyat vásároltak. Ez a szokás nagyrészt ma is él.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave