Gáthy Vera

India. Történelem, politika, gazdaság


A hindu hagyomány közvetett érvényesülése

Áttekintettük, hogy az alkotmány és a független India a politika részévé tette a demokratikus értékeket és elveket. Viszont arról is szó esett, hogy a meghatározó pozíciókban – bírák, egyetemi vezetők, a közigazgatás felső régiói, a pártok felső vezetése – igen nagy arányban, 40–50 százalékban bráhmanák találhatók, a gazdasági életben pedig az úgynevezett domináns kasztok, főként a földbirtokosság játszanak meghatározó szerepet. Érdekes módon a brit uralom ügyelt arra, hogy az állami tisztségeket arányosan ossza el a kasztok között, így abban az időben a bráhmanák nem játszottak meghatározó szerepet. A bráhmanák az összhindu lakosságon belül nincsenek többen 3–5 százaléknál, az említett posztoknak mégis közel a felét töltik be. Ennek nyilván nem is annyira vallási oka van, mint inkább azzal magyarázható, hogy évezredek óta ők a tudás monopóliumának birtokosai, és ezt a helyzeti előnyüket megőrizték másokkal szemben. Vitathatatlan tehát, hogy a szellemi elitet ma is – vagy talán ma még inkább – a bráhmana réteg adja. Ők a tradicionális és a modern elit is. Ahol tapasztalható változás, az az üzleti élet és általában a vállalkozások, amelyek azonban igénybe veszik a bráhmana szellemi kapacitást – akár még az IT-ben is.

India. Történelem, politika, gazdaság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 246 9

Ez az egyetemi jegyzet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Nemzetközi Kapcsolatok-szakos, különböző évfolyamokra járó hallgatóinak kíván segítséget nyújtani India-tanulmányaikhoz, de valamennyi hallgató haszonnal forgathatja. Két részből áll. Az első rész rövid áttekintést kínál a nemzetközi kapcsolatok-szakos hallgatóknak India történetéről, majd a második felében részletesebben bemutatja a mai India gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait. A második rész az indiai szubkontinens vallásainak történetéről ad tájékoztatást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gathy-india-tortenelem-politika-gazdasag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave