A japán gazdaság az 1990-es évtizedben mutatott gyenge teljesítménye számos tényezővel magyarázható: (1) A pénzügyi lufi kipukkanását követően a részvény- és ingatlanárak drasztikus visszaesése a vállalatok vagyonának leértékelődését és a vállalatoknak nyújtott hitelek egy részének behajthatatlanná válását eredményezte. A fő problémát az jelentette, hogy a bankok és a vállalatok időben elhúzták a rossz adósságállomány rendezését, amely így folyamatosan halmozódott. 1997-ben bankválság tört ki Japánban, amelyet az ázsiai pénzügyi válság csak súlyosbított. A bankok ennek következtében visszafogták a hitelezést, ez pedig visszafogta a reálgazdaságot. A nem teljesítő hitelállomány érdemi felszámolása csak 10 évvel az ingatlanpiaci buborék kipukkanása után kezdődött meg. Az eladósodott és túlzott kapacitásokkal bíró vállalatok a kiigazítást szintén megkésve kezdték meg az 1990-es évek végén. A vállalatok jelentős átszervezést indítottak, csökkentették a költségeiket, beleértve a béreket (nominális bérek csökkenése, atipikus foglalkoztatás növelése → lakossági fogyasztás visszafogása). A külföldi versenytársaktól (pl. Dél-Korea, Kína) jövő nyomás is költségeik csökkentésére kényszerítette őket, amely végül deflációt eredményezett. (2) Emellett számos strukturális változás is történt az 1990-es években, amelyek negatívan befolyásolták Japán gazdasági növekedését. Egyrészt a relatíve alacsony termelékenységű szolgáltató szektor aránya 62 százalékról 70 százalékra nőtt a GDP-n belül. Másrészt a japán lakosság (65 éven felüliek arányának növekedése a lakosságon belül) gyorsan öregszik, és az 1990-es évek végén megindult a munkaerő csökkenése is. Harmadrészt a versenyképes, termelékeny és az export nagy részét előállító feldolgozóipar külföldre települése (közvetlen külföldi befektetések által) továbbfolytatódott.