A 4.3. ábrán jól látható a válság hatása Kína kereskedelmére: 2008-hoz képest 2009-ben – alapvetően a globális kereslet visszaesése miatt – csökkenés figyelhető meg az export, de kisebb mértékben még az import tekintetében is, azonban 2010-től újra a növekedés a jellemző. E tendencia csak 2015-ben fordul meg, amikor is újabb csökkenés jellemző az export és import terén egyaránt. Érdekes kérdés azonban azt megvizsgálni, hogy vajon mindez a válság (utó)hatása-e, vagy a válságtól függetlenül is hasonló folyamatok zajlottak volna le előbb-utóbb Kínában. Ahogy ugyanis az a következő fejezetben bővebben is kifejtésre kerül, Kína növekedése túlzott mértékben támaszkodik a külső keresletre és a többnyire államilag generált hazai befektetésekre – melyek nagy része a feldolgozóiparban koncentrálódik – ez a függőség pedig a kétezres években csak tovább nőtt. A WTO-csatlakozást követő és a válságot megelőző években, tehát 2001 és 2008 között, a nettó export és a kereskedelmi szektor kapacitásnöveléséhez kapcsolódó hazai befektetések a kínai növekedés több mint 60 százalékát tették ki, míg ugyanez az arány az 1990-es években 40 százalék volt. Ugyanezen időszak alatt, tehát 2001 és 2008 között ugyanez az arányszám a G7 országok esetében 16, az euróövezetben 30, míg az ázsiai régióban is csupán 35 százalék volt (Guo–N’Diaye, 2009).