A kínai gazdaság az elmúlt évek során valóban mélyreható változásokon ment keresztül, céljait és szerkezetét tekintve egyaránt. A Xi Jinping elnök által a 2016 és 2020 közötti fejlesztési célok kapcsán felvetett „innovatív, összehangolt, zöld és nyitott” fejlődési út nem csupán a jelenlegi kínai gazdasági problémákra reflektál, hanem a hosszú távú fejlődéshez vezető utat is lefekteti. Bár az évek óta fokozatosan bevezetésre kerülő strukturális reformok eredményeit nem látjuk azonnal, de hatásuk távlatilag mindenképpen növeli az ország gazdasági fejlődésének minőségét. A 2017. októberi kínai pártkongresszuson azonban Xi elnök még ennél is tovább ment, amikor kijelentette: eljött az ideje annak, hogy Kína vezető szerepet játsszon a világban. E koncepció a kínai nagyhatalmi stratégiák iránt érdeklődő olvasók számára minden bizonnyal nem nagy meglepetés, mint ahogy az sem, hogy a koncepció végrehajtására számos lehetőség adódik Kína számára, melyek közül néhányra példát is láthattunk a közelmúltban: a 2017. évi davosi csúcstalálkozón Kína már a globalizáció élharcosaként lépett fel a protekcionista tendenciák ellenében; a nemzetközi segélyek terén – még ha a felhasználás módja, a megcélzott szektorok és országok egyes esetekben eltérőek – Kína ma már könnyedén felveheti a versenyt az Egyesült Államokkal is; de itt említhető még a technológiai fejlesztések területén tapasztalható látványos előrehaladás.