Az exportorientáció sikerességéhez nem fér kétség, ugyanakkor a sikernek ára van. Ez a modell alapvetően a világpiactól, a világpiaci konjunktúrától, a fejlett(ebb) országok fizetőképes keresletétől, a külföldi tőke beáramlásától (Razmi, 2008), a multinacionális vállalatok tevékenységétől, stratégiai döntéseitől, összességében az exportbevételek alakulásától függ. Mivel egyre több ország akar exportorientációt folytatni, de a világpiaci kereslet nem növekszik ezzel arányosan, így egyre erőteljesebb verseny folyik az exportorientációt folytató országok között, ami minden területre kiterjed (bérek, árfolyam, munkakörülmények, környezetvédelem, minőség, szabványok stb.). Ennek világgazdasági következménye egymás exportjának kiszorítása (Blecker, 2000; Palley, 2003; Blecker–Razmi, 2009), mivel egyre több ország próbál exportorientációt folytatni. Belgazdasági következménye pedig a nyomott bérek15 és a bérjövedelmek adóterhelésének növelése a profitjövedelmek adóterhelése ellenében, amelyek visszafogják a fogyasztást (Razmi, 2008), akadályozzák a hazai piac bővülését, vagyis a recesszió idején csökkenő külpiaci kereslet hazai kereslettel való helyettesíthetőségét, a szegénység csökkentését, a munkahelyek teremtését, és növelik a jövedelemegyenlőtlenségeket. További következmény a leértékelési verseny, ami pénzügyi instabilitást eredményez; a kedvezőtlen, egészségtelen, nem biztonságos munkakörülmények; a környezeti károk, valamint a szociális, jogi és üzleti normák be nem tartása és az emelkedő importkiadások.