Kiss Judit (szerk.)

Stratégiaváltás a világgazdaságban


Bevezetés

India az elmúlt két évtizedben látványos gazdasági fejlődésen ment keresztül, amit sokan a világgazdaságba történő kereskedelmi integrációjával magyaráznak. 2016-ban az indiai GDP 2260 milliárd dollárt tett ki, ami egy főre vetítve 6570 dollár volt. India ezzel a közepesen fejlett országok szintjére lépett, ami már csak azért is figyelemre érdemes, mert a világ második legnépesebb országáról van szó 1200 millió lakosával. Az alábbi dolgozatban azt vizsgálom meg, hogy ez a fejlődési pálya – az elmaradott gyarmati sorból a közepesen fejlett országok csoportjába – mennyiben volt köszönhető a világgazdaságban zajló folyamatoknak vagy mennyiben belső intézményi tényezők indukálták. Kutatásomban tehát a világgazdasági integráció külső és belső vetületeit kapcsolom össze, aminek keretében a globális értékláncok elemzési módszertanát ötvözöm a nemzetközi kereskedelmi elméletekkel. Előbbi a nemzetközi munkamegosztás változásait vizsgálja, míg utóbbi a belső intézményi fejlődést veszi kiindulási alapnak. Hipotézisem szerint a világgazdasági integráció – főleg a kereskedelmi nyitás tekintetében – hozzájárul India fejlődéséhez, ugyanakkor korlátját is szabja a további felzárkózásnak. Kutatási kérdésem, hogy India benne ragad-e a közepesen fejlett országokat veszélyeztető növekedési csapdában, vagy valamilyen belső intézményi innováció révén – Kínához hasonlóan – folytathatja a globális értékláncokon belüli magasabb szintű szakosodását? A kérdésre egyértelmű választ nem ad a dolgozat, de egy szélesen vett történelmi összefüggésben történő vizsgálattal hozzájárul a kérdés pontosabb értelmezéséhez. A tanulmányban India kereskedelmi integrációját számos ponton összevetem Kínáéval, hogy megvizsgáljam a hasonlóságokat és eltéréseket, illetve hogy ezekből következtetéseket vonjak le az indiai modernizáció előtt álló külső és belső kihívásokra.

Stratégiaváltás a világgazdaságban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 268 1

A gazdasági növekedés mind a közgazdaságtan, mind az általános közvélemény számára az egyik legfontosabb és leginkább vitatott téma. A növekedési stratégia ezért a gazdaság- és külgazdaság-politika egyik központi kérdése. Vajon az exportorientáció vagy a belső kereslet növelése segítette/segíti-e jobban a növekedés beindítását a 2008-as világgazdasági válságot követően?

E könyv hat ország – Brazília, Dél-Korea, India, Japán, Kína és Törökország – exportösztönző és importhelyettesítő gazdaságpolitikáiról ad kiváló elemzést. A következtetések a döntéshozók és a gazdaságpolitika alakítói számára egyaránt hallatlanul érdekesek és tanulságosak. Bár Magyarország mint EU-tagállam sajátos helyzetben van az elemzett hat országhoz képest, az egyes tanulmányok tanulságai teljes mértékben relevánsak a magyar gazdaságpolitika szempontjából is. A kérdést érintő gazdag irodalom alapos feldolgozása a szűkebb szakmai érdeklődők számára is hasznos és érdekes olvasmány.

Palánkai Tibor, akadémikus

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-strategiavaltas-a-vilaggazdasagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave