Mándoki Péter, Lakatos András

Autóbusz-üzemtan


Magántulajdonú autóbuszos cégek

A magántulajdonú autóbuszos közlekedési vállalatok fő profiljába a különjárati, a szerződéses, valamint az alvállalkozói járatok tartoznak.

Autóbusz-üzemtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 297 1

Hazai tekintetben – a közúti közlekedés kapcsán – talán az autóbusszal végzett személyszállítás bír a legtöbb kihívással, ezért jelen jegyzet elsődlegesen a magyarországi közforgalmú autóbusz-közlekedést mutatja be széles spektrumú vizsgálatok elvégzésével. Egy közlekedésmérnök számára fontos az autóbuszüzemek felépítésének, működésének, hiányosságainak, fejlődési lehetőségeinek ismerete.

Kiemelt szerepet kapnak az előzőkben említettek alapján a hazai autóbuszos kiszolgálást végző közlekedési társaságok, az alkalmazott karbantartási módszerek mind elméleti, mind pedig gyakorlati szempontból. A világ fejlődését tekintve szükséges az alternatív hajtású autóbuszok bemutatása is, hiszen az utóbbi időben egyre nagyobb piacot szereznek a nem, vagy csak részben dízel meghajtású járművek. Fontos továbbá az autóbusz-közlekedés hazai, jogi szabályozásának ismerete is az idevágó törvények főbb paramétereinek bemutatásával.

Megjegyzendő, hogy a jegyzet – a terjedelemre való tekintettel – az autóbuszüzem legfontosabb elemeit mutatja be, további vizsgálatok természetesen lehetségesek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mandoki-lakatos-autobusz-uzemtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave