A szorongásos zavaroknak a pszichofarmakológiai kezelése kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a beállított nagy potenciálú benzodiazepinek hatása viszonylag gyorsan jelentkezik, ezért alkalmazásuk heveny szorongásos és krízisállapotokban is eredménnyel jár. Ugyanakkor a nagyobb mértékű addikciós potenciál, a leépítés során jelentkező visszacsapás-jelenségek, valamint a tartós benzodiazepin kezelések memóriára, tanulási képességre kifejtett negatív hatása miatt (Tringer 1996), ezeket a készítményeket lehetőleg a legalacsonyabb hatékony dózisban a lehető legrövidebb ideig célszerű alkalmazni. A beállított benzodiazepin-terápia fokozatosan és óvatosan építhető le, nagyobb fokú dóziscsökkentéskor vagy hirtelen elhagyáskor ugyanis rebound-hatások vagy dependencia esetén elvonási tünetek jelentkezhetnek, melyek a beteget öngyógyszerelésre késztetik. Amennyiben szorongásoldót alkalmazunk, adagolását sohasem bízzuk a páciensre (pl. hogyha rosszul van, vegyen be fél vagy 1-2 tablettát), hanem a hosszabb távon felmért szorongás-szintnek megfelelően napi beállításban írjuk elő. A rosszullét esetén történő öngyógyszerelés ugyanis a beteg további öngyógyszerelésének és addiktív magatartásának a valószínűségét növeli, és ily módon a pszichoterápia ellen ható erőt is jelent (Tringer 2010).