Simongáti Győző

Kishajók II.


Siklóhajókra alkalmazható módszerek

Savitsky módszere az előzőektől két alapvető dologban különbözik: elsősorban kifejezetten sikló- – azaz sarkos bordákkal rendelkező – hajók ellenállásának meghatározására szolgál, de nem hajómodelleken, hanem prizmatikus, ék alakú fenékkel rendelkező hasábokon, felhajtóerő és ellenálláserő mérését célzó modellkísérleteken és az ezekből kialakított matematikai eljáráson alapul. Nagyon fontos kiemelni, hogy a „hajómodellek” az alakjukból következően állandó fenékfelhajlási szöggel és állandó sarokélszélességgel rendelkeznek, vagyis csak kevés tényleges hajóhoz hasonlítanak igazán. A módszert csak az effektív sarokélszélesség és effektív fenékfelhajlási szög segítségével lehet igazán alkalmazni, de ezek meghatározására nincs egyértelmű javaslat. Savitsky módszere meghatározza az adott sebességnél létrejövő erők egyensúlyát, figyelembe véve a fenékrészen keletkező hidrodinamikai felhajtóerőt, a nedvesített felület változását és a kialakuló üzemi trimmhelyzetet is. A szerző kétféle formában közölte a módszerét, egy általános (long form) és egy egyszerűsített (short form) formában, ez utóbbi feltevése, hogy az összes hajóra ható erő a tömegközépponton megy keresztül (ezáltal a megoldás menete egyszerűsödik).

Kishajók II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 303 9

E jegyzet – mely a 2012-ben a Typotex Kiadó gondozásában megjelent Kishajók c. jegyzet folytatása – elsődleges célja, hogy a járműmérnöki alapképzés hallgatóit megismertesse a vitorlás és motoros kishajók működésével és tervezésével kapcsolatos alapvető tudnivalókkal. A kishajók számos területen hasonlítanak a hajósképzés más tárgyaiban ismertetett nagyhajókhoz, így sok tekintetben lehet támaszkodni az ott elhangzottakra. Ugyanakkor nagyon sok vonatkozásban olyan speciális jellemzőkkel bírnak, melyek miatt külön is foglalkozunk velük. Az e jegyzetrészbe foglalt ismertetés a szerteágazó témakörök miatt csak részleges. A nagy anyagból az első részbe került a kishajók működésének bemutatása, a hajótesttel (annak formájával, stabilitásával és ellenállásával) és a vitorlások tőkesúlyával kapcsolatos részek. E második részbe alapvetően a kishajók hajtását bemutató fejezetek fértek bele, terjedelmi korlátok miatt. A kormányzással, a kishajók rudazatával, merevítő-kötélzetével, valamint az ergonómiával és esztétikával foglalkozó részek sajnos még mindig kimaradtak. Ezek terv szerint egy következő, befejező részt alkotnak majd, mely elkészülte után a BME, Repülőgépek és Hajók Tanszékének honlapján lesz elérhető.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simongati-kishajok-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave