Beneda Károly Tamás

Repülőgép-hajtóművek elmélete 2.


Két forgórészes hajtóművek szabályozása n2= áll. alapján [21]

Az előző ponthoz hasonló feltételek mellett, a növekvő repülési Mach-szám hatására (mivel nem képezi részét a szabályozásnak) a kis nyomású forgórész n1 fordulatszáma csökken. Ez és a már tárgyalt átszámított fordulatszám-csökkenés azt eredményezi, hogy a kis nyomású forgórész kisebb nyomásviszonyt állít elő, következésképpen a szállított közeg sűrűsége csökken, a kontinuitás értelmében a méretezésihez képest a nagy nyomású kompresszorban nagyobb axiális sebességek jönnek létre. Ez a sebességi háromszögek olyan torzulását idézi elő, melyben a lapátok rááramlási szöge β1 nő, vagyis az állásszög csökken, a nagy nyomású kompresszor terhelése csökken, az n2 fordulatszám növekedni kezd. Erre azonban reagál a szabályozó, ha tehát az adott körülmények között a szabályozott paraméter növekszik, akkor a tüzelőanyag-betáplálás csökkentése lesz a válasz. Következésképpen a turbinamunkák csökkennek, a nagy nyomású forgórész fordulatszáma visszacsökken az eredeti értékre, a kis nyomásúé pedig még tovább csökken ennek hatására addig, amíg az együttműködésben be nem áll az n2 = állandó feltétel. Ebben az esetben tehát kijelenthető, hogy a szlip az előző ponthoz képest még erőteljesebb növekedést mutat:

Repülőgép-hajtóművek elmélete 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 286 5

Ez a jegyzet a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar BSc-tantervében a Légi járművek szakirány Repülőgép-hajtóművek elmélete II. című tantárgyához nyújt segédanyagot. Ez a tárgy a mintatanterv 5. félévében található meg a specializációt választó hallgatók számára, akik a tárgy első félévét már sikeresen abszolválták, és abban alapvető tudást szereztek a repülőgép-hajtóműveket illetően. A tárgyak tematikáját tekintve itt a gázturbinás sugárhajtóművek további részegységeinek alaposabb ismertetése következik, valamint megismerkedhetnek a kisgépes repülésben előszeretettel alkalmazott dugattyús motorok működésének alapelveivel is. Mindezeken túl a szabályozás különféle aspektusait mutatja be a jegyzet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/beneda-repulogep-hajtomuvek-elmelete-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave