Gáspár Péter, Németh Balázs, Bokor József

Járműirányítás


A hibrid energiamendzsment alapjai

Jóllehet a hibrid hajtásláncú gépjárművek elterjedése a XX. század végére – XXI. század elejére tehetők, mindazonáltal a belső égésű motor és a villanymotos együttes alkalmazásának ötlete egyes koncepcióautóknál már a XX. század elején megjelent. Az első, valóban működő hibrid járművet a legtöbben Ferdinand Porsche nevéhez kötik, ugyanakkor a XIX. század végén – XX. század elején a gyermekkorát élő gépjárműtervezés keretein belül egyidejűleg többen foglalkoztak a vegyes hajtásláncok kidolgozásával. Azonban a megbízható technológia és a pénzügyileg is vonzó feltételek megjelenésére a XX. század végéig várni kellett, amikor is sorozatgyártásban is megjelenhettek a hibrid hajtású személygépjárművek.

Járműirányítás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 328 2

Jelen könyv a járműirányítás módszertani és megvalósítási kérdéseivel foglalkozik. A járműirányítási tematika tárgyalását alapvetően a BME Közlekedés és Járműmérnök képzésében fontos szerepet játszó Járműirányítás BSc két féléves oktatás határozta meg. Ugyanakkor a könyv anyaga a kari oktatás több szintjén kerül tárgyalásra, így más BSc tárgyakban és az MSc és a PhD képzésekben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gaspar-nemeth-bokor-jarmuiranyitas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave