Garbai László

Csőhálózatok hidraulikája

Állandósult áramlás


Soros üzem (egymás utáni kapcsolás)

Soros üzemben a szivattyúk egymás után vannak kötve úgy, hogy az azonos térfogatáramra vonatkozó emelőmagasságok (az üzemelő szivattyúknál) összeadódnak. Ilyenkor figyelemmel kell lenni arra, hogy az első szivattyú végnyomása azonos a második szivattyú belépőnyomásával. Ezt a második szivattyú tengelytömítésének és a ház szilárdságának méretezésénél figyelembe kell venni. Ilyen esetekben többlépcsős szivattyúkat célszerű kiválasztani, ahol ezekkel a problémákkal már számoltak.

Csőhálózatok hidraulikája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 115 8

Könyvünket a BME Gépészmérnöki karon a Komfort épületgépészet mesterszakon az oktatási törzsanyag részét képező Csőhálózatok hidraulikája tantárgy tematikájának és követelményrendszerének szem előtt tartásával írtuk meg.

A csővezetéki áramlások kérdéskörével Magyarországon elsőként Vajna Zoltán foglalkozott. Az általa kidolgozott hálózatelemző módszert Almássy–Budavári–Vajna-módszerként ismeri a szakma. Az újabb szakirodalomban e problémakört átfogóan elemzi Halász Gábor, Kristóf Gergely és Kullmann László könyve, szintén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folyó oktatás igényeinek alapulvételével (Halász G. – Kristóf G. – Kullmann L.: Áramlás csőhálózatokban, Műegyetemi Kiadó, 2002). Könyvük különösen fontos fejezete a nemállandósult áramlások vizsgálata.

Könyvünkben összefoglaltuk a legfontosabb csővezetéki áramlási típusok leírásának differenciálegyenlet-rendszereit és azok megoldásait. Összefoglaljuk a csőhálózatokban végbemenő állandósult áramlások leírásának, az ún. hidraulikai analízisnek a módszereit, és gazdag példaanyagot mellékelünk az elmélethez. Végül a csővezetékrendszerek gazdasági optimumra törő üzemeltetésének, a változó tömegáramú keringetés szabályozásának módszereit mutatjuk be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/garbai-csohalozatok-hidraulikaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave