Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


A koordinátageometria

Jóllehet, a XVII. század két legnagyobb matematikai eredménye, a koordinátageometria bevezetése és az infinitezimális számítás alapjainak lerakása a természettudományos problémákkal való vívódás közben született, kihasználásuk a XVIII. századra várt. Mintegy összefoglalásul, a század utolsó éveinek egyikében, 1696-ban jelent meg L’Hospital márki összefoglaló könyve az infinitezimális számítás alapjairól. Kereken egy évszázaddal előbb François Viete (1540–1603) munkáiban (Canon mathematicus, 1579) volt megtalálható az előző korok matematikai eredményeinek summája. A következőkben azt nézzük meg, hogy ezen két évszám között nagy vonalakban hogyan fejlődött a matematika, természetesen csak azon ágakra szorítkozva, amelyek az akkor folyó fizikai kutatásokkal szerves kapcsolatban voltak. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a matematikának több ága indult meg a XVII. században – a valószínűségszámítás, a projektív geometria, a matematikai logika, hogy csak néhányat említsünk –, amelyeket a természettudományok a későbbiekben rendre felhasználtak.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave