Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


4.1.6. Voltaire és a filozófusok

Az utazót mélyen megindította a kis emberi faj, amelyben ilyen megdöbbentő ellentéteket fedezett fel. – Miután Önök a kevés számú bölcsek közé tartoznak – fordult az urakhoz –, és Önök láthatólag nem ölnek meg senkit pénzért, mondják meg, könyörgöm, mivel foglalkoznak? – Legyeket boncolunk – mondta a filozófus –, méregetünk, számokat írkálunk és egyetértünk két-három tételben, amit megértünk, és vitatkozunk két-háromezer tétel felett, amit nem értünk meg. – A szaturnuszi meg a szíriuszi kérdezgetni kezdte az atomokat, hogy lássák, mit tudnak arról, amiben ők egyetértenek.
Mekkora a távolság – kérdezték – a Rák csillagától az Ikrek csillagáig? Egyszerre válaszoltak mind: – Harminckét és fél foknyi. – Milyen messze van ide a Hold? – Kereken a Föld félátmérőjének hatvanszorosára. – Milyen nehéz itt a levegő? – Azt hitte, most megcsípte őket, de mindnyájan egyszerre felelték, hogy a levegő súlya mintegy kilencszázszor kisebb, mint ugyanannyi víz súlya és ezerkilencszázszor kisebb az aranyénál. A kis szaturnuszi törpét annyira meglepték a válaszok, hogy varázslóknak nézte ugyanazon teremtményeket, akikben negyedórával ezelőtt még lelket sem feltételezett.
Végül is így szólt Micromégas: – Minthogy ilyen jól tudják, mi van kívül, kétségtelenül még pontosabban meg tudják mondani, mi van Önökben. Mondják meg hát, mi az Önök lelke, és hogyan alkotják gondolataikat? – A filozófusok most is egyszerre beszéltek, mint az előbb; csakhogy most mind mást beszélt. A legöregebbik Arisztotelészt citálta; egy másik Descartes nevét emlegette, emez Malebranche-ét, az a másik Leibnizét, amaz Locke-ét. Egy öreg Arisztotelész-követő hangosan és magabiztosan mondta: „A lélek enteléchia, és ok, amely által olyan hatalmas lehet, mint amilyen, Arisztotelész pontosan így mondja a Louvre-kiadás 633. oldalán. ‘Eντελἑχεια εστí… stb.” – Nem tudok jól görögül – mondta az óriás. – Én se – válaszolta a parányi filozófus. – Hát akkor – vágott bele a szíriuszi miért idézi azt a bizonyos Arisztotelészt görögül? – Mert azt – felelte a tudós –, amit egyáltalában nem értünk, azon a nyelven kell idézni, amit legkevésbé tudunk.
A karteziánus vette át a szót: – A lélek a tiszta szellem, mely az anyaméhben megszerezte a metafizikus gondolatokat, és amely onnan kijövet kénytelen iskolába járni és újból megtanulni mindazt, amit oly jól tudott és amit többé nem fog tudni. – Akkor kár – válaszolta a nyolcmérföldnyi lény –, hogy lelked már oly tudós volt anyád hasában, mikor oly tudatlan lesz, mire szakállas leszel. De mit értesz szellem alatt? – Mit kérdez Ön tőlem – felelte a bölcselkedő –, erről fogalmam sincs; azt mondják, hogy nem anyagszerű. – De tudod legalább, mi az az anyag? – Jól tudom – mondta az ember. – Ez a kő például szürke, ilyen alakja van, három dimenziója, súlyos és osztható. – Nos – mondta a szíriuszi –, meg tudnád mondani nekem, mi ez, ami számodra oszthatónak, súlyosnak és szürkének tűnik? Meglátsz néhány jellegzetességet, de ismered-e a dolgok lényegét? – Nem – felelte a másik. – Akkor nem tudod, mi az anyag.
Micromégas úr egy másik bölcshöz fordult, akit hüvelykjén tartott, és megkérdezte, mi a lelke és mit cselekszik. – Semmi – válaszolt a malebranche-ista filozófus. – Isten mindent megtesz helyettem. Mindenem benne van, mindent ő cselekszik; ő csinál mindent, anélkül hogy nekem törődnöm kellene valamivel is. – Akkor egyszerűbb lenne nem is létezni – mondta a Szíriusz bölcse. – Hát te, barátom – fordult egy Leibniz-hívőhöz, aki ott tartózkodott –, a te lelked micsoda? – Így válaszolt a Leibniz-hívő: – Mutató, mely az órákat mutatja, míg testem harangozik hozzá; vagy ha úgy kívánja, ő harangozik, míg a testem mutatja az időt; vagy a mindenség tükre a lelkem, és testem a tükör szegélye: hiszen ez nyilvánvaló!
Locke-nak egy apró híve egész közel volt; és mikor hozzá fordultak, így szólt:
– Nem tudom, hogyan gondolkodom, de tudom, hogy mindig csak érzékeimmel gondolkodtam. Nem kételkedem afelől, hogy vannak anyagtalan és értelmes tárgyak, de kétlem, hogy Isten ne tudná gondolatát az anyaggal közölni. Minden hódolatom az örök hatalomé, és nem tartozik rám, hogy korlátozzam azt; nem állítok semmit, megelégszem a tudattal, hogy több lehetséges dolog van, mint hinnők.
A szíriuszi lény mosolygott: nem őt találta a legbutábbnak; és ha a hatalmas nagyságbeli különbség nem gátolja meg benne, a Szaturnusz törpéje mindjárt megölelte volna Locke szektariánusát. De szerencsétlenségére volt ott egy kis négyszögletes süvegű parányi lény is, aki szavába vágott a parányi filozófusoknak: azt állította magáról, hogy minden titkok tudója, mert Szent Tamással meglelte a megfejtésüket; tetőtől talpig végignézett a két égi lakón; kijelentette, hogy személyük, világuk, napjaik, csillagjaik, minden csak az emberek számára teremtetett. Erre a beszédre két utazónk nevetésbe tört ki, abba a türtőztethetetlen kacagásba, amely Homérosz szerint az istenek osztályrésze; válluk és hasuk csak úgy rángott, és a szíriuszi körmén levő hajó a nagy rángatózásoktól a szaturnuszi nadrágzsebébe esett. Mindketten soká keresték, míg megtalálták a legénységet, majd rendbehozták. A szíriuszi visszarakta a kis apróságokat: jó szívvel beszélt hozzájuk, bár szíve mélyén kissé megsértette a végtelen kicsinyeknek végtelen nagy gőgje. Megígérte nekik, hogy egy szép filozófiai könyvet ír a számukra, különlegesen piciny alakban, hogy használhassák, és ebből a könyvből meg fogják érteni a dolgok célját. Elindulása előtt valóban átadta nekik a kötetet: az emberek Párizsba vitték, a Tudományos Akadémiára; de amikor a titkár felnyitotta, nem látott mást, mint egy üres könyvet:
Ó – mondta –, mindjárt sejtettem!
VOLTAIRE: Micromégas
(KENDE ISTVÁN fordítása)
4.1-30 ábra.
A szatirikus irodalom kedvelt módszere, hogy egy külföldi (Montesquieu: Lettres persanes), egy vadember (Voltaire: l’Ingénu), óriások, törpék vagy lovak (Swift) szemével láttatva mutassa be a kor és a társadalom fonákságait. Voltaire Angliában találkozott Swifttel; hatása érződik Voltaire Micromégas című művén. Egy Szíriusz-lakó óriás ellátogat a Földre a Szaturnuszról felszedett törpe barátjával együtt, aki még mindig óriás a földi emberekhez képest. A Földközi-tengeren egy hajót pillantanak meg, annak utasaival beszélgetnek.
(MONET illusztrációja).
Voltaire istenítette Newtont (Éloge de Newton), maró szatírát írt Leibniz filozófiája ellen (Candide), és személyes okokból támadta Maupertuis-t (Dr. Akakia). Az Élémens de Philosophie de Newton című munkáját kézbe véve az olvasó meglepődik Voltaire szakmai jártasságán: Kepler törvényei, a bolygók holdjainak mozgása, a teljes színelmélet igen részletesen szerepel ebben a könyvben.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave